“Az előzmények….

„Amikor verset ír az ember, nem írni volna jó…” – írja József Attila, egyik befejezetlen versének vázlatában.

A TÖRME(M)LÉKEIM  I. részébe kerültek mindazok a gyermekkoromtól napjainkig íródott versek, amikor nem írni lett volna jó…
A TÖRME(M)LÉKEIM  II. rész, egy nem időrendben sorakozó, önéletrajzi szálra felfűzött emlékezés. Vagy lehet, hogy inkább egy hangos elmélkedés. Rendezgetés… saját magam rendezgetése. S, hogy miért éreztem úgy, hogy mindez másokat is érdekelhet?

Mert az idő múlásával azt vettem észre, hogy bizonyos életszakaszok történései, szerepei, gondolatai, érzelem világa néhány embernél szinte megszólalásig hasonló, vagy épp ugyan az. Ezek az emberek nagyon sok esetben össze is találkoznak az életben, s mikor elkezdik mesélni történeteiket, döbbenten csodálkoznak rá a hasonlóságokra.

Sok esetben a másik ember fogalmazása, a dolgok nevén nevezése, vagy csak egyszerűen a történettel való szembesülés olyan felismerések megszületéséhez vezethetnek, melyek megadnak addig keresett válaszokat, megvilágítanak járhatatlannak vélt új utakat, lehetőségeket rajzolnak. Nagyon sok ilyen találkozásom és beszélgetésem volt életem során. Némelyikből én tanultam, építkeztem, s volt, hogy én voltam a segítő mások építkezésében…

Hiszem, hogy az Életben egyetlen találkozás sincs véletlenül.
Már az indulás sem véletlen… hogy kik a szüleink, nagyszüleink, testvéreink, gyermekeink,  majd tágabb körben tanáraink, barátaink, ismerőseink.

A történet, ami végül írásba torkollott, a születésemmel kezdődik természetesen…
Három lány közül, másodikként születtem egy családba (melyet hiszem, hogy a Csillagokban én választottam), ahová nem is igazán vártak, de ha már jövök akkor fiúnak gondoltak.  Erőszakban, teljes szeretetlenségben, bántásban és bennem rettegéssé hatalmasodott félelemben nőttem fel.  Egy szélsőségekig agresszív és brutálisan erőszakos apa, valamint egy akaratgyenge, többszörösen sikertelenül a saját élete ellen forduló anya gyermekeként a túlélés törvényeit nem „Survivor” szigeten tanultam, hanem a hús-vér mindennapokban, a saját testemen és lelkemben.
Ahogy a versek, úgy az írások is öngyógyító szerepet töltöttek be életemben, s így van ez a mai napig is. Mert azt hiszem vannak dolgok, melyekkel az embernek meg kell tanulni együtt élni. A múltat nem lehet semmissé tenni. Csak törekedni rá, hogy elviselhetőbbek legyenek az emlékek, értelmet kapjanak a tapasztalások. Nem hiszek azokban a tanításokban, melyek azt mondják, hogy „lépj túl rajta”, „engedd el”, „nem számít”… Ezek csak szőnyeg alá söprik a feldolgozatlan érzéseket.

Bár egyfelől valóban azt gondolom, túl kell lépni, és el kell engedni azt, amin nem tudunk változtatni, de tisztában kell lennünk a ténnyel, hogy hatással van és lesz ránk! Egész gondolkodásunkra, érzelem világunkra, a kialakított környezetünkre, életmódunkra. Az életünk során átélt katartikus élmények (ezek lehetnek pozitív és negatív élmények is!), mind tudat alatt meghatározó és irányító szerepet töltenek be észrevétlenül.

Nehéz volna megfogalmaznom, hogyan kezdődött el az írás, hogyan ébredtem rá, hogy ez egyfajta önkifejezési eszközöm, gyógyító technikám, képességem a magam, majd később mások számára is. Talán egyszerűen csak beszélgetni vágytam. Elmondani. Kimondani. Megszabadulni. Könnyebbülni. Majd a gyógyító írás végig kísérte azt az utamat, ahol a belém nevelt fiúból nővé kellett tudnom válni, ahol az átélt élmények miatt megkeményedett szívemnek-lelkemnek szelídülni, lágyulni kellett tudni, ahol az életemben fejét újra és újra felütő erőszakot meg kellett tanulnom kezelni, ahol egy bennem kialakult betegség-bűntudatot át kellett változtatni életszeretetté, élni akarássá!

Szólnak ezek az írások majd arról a felismerésemről és az azóta végzett kutató munkámról is, mely szerint a ma már világosan hozzáférhető diagnosztikus információk alapján meggyőződésem, hogy autistaként élem az életem. Részletesen írok majd mindarról a testi és mentális tünetről, melyekkel a mai napig együtt élek, remélhetőleg segítve ezzel a hasonló problémával küzdőknek, illetve szülőknek, akik ezeket a tüneteket, tünetcsoportokat észlelik gyermekükön, hogy még időben felismerjék a problémát és találjanak segítséget!

A TÖRME(M)LÉKEIM Trilógia II. erről az útról szól.
Tanításokról, melyeket kaptam, s melyeket mikor felismertem az Élet önmagát ismétlő periódusait, elkezdtem próbálni tovább adni. Vagy ha nem is teljes egészében átadni, mert azt hiszem az lehetetlen, hiszen nincs két teljesen azonos történet, legalább csak gondolatokat elindítani, kinyitni másokban egy picinyke kaput, amire néha nekem is óriási szükségem lett volna, mely fölé azt a feliratot vésték: „Van ki út! Képes vagy rá!” Út menti lámpásoknak szánom ezeket az írásokat, melyek nekem gyógyszereim voltak… fájdalomcsillapítók, nyugtatók, kedély javítók. Én így gyógyítottam és gyógyítom magam….

Szeretném, hogy minél több lányhoz, nőhöz eljussanak szavaim, akik hozzám hasonló, kilátástalannak látszó helyzetből indulnak, esetleg abban élnek. Szeretnék segíteni mindazoknak, akik a rögzült „programok” miatt önmaguk ellen fordulnak, büntetik magukat és beleragadnak egy bántalmazó kapcsolatba, kilátások nélkül végig szenvedve az életet.

Senkit nem fogok áltatni, hogy minden helyzet megoldható, és ha elolvassa a könyvem, akkor bizton’  megoldódik a problémája. A probléma megoldásának foka mindig rajtunk múlik! Fejben dől el! A saját fejünkben! A problémához való hozzáállásunk a kulcs! S épp azért nincs biztos recept, mert ahányan vagyunk, annyifélék, így mindenkinek más és más a reakciója egy adott helyzetben.

De egyet biztosan tudok: Akarni kell megoldani a problémát, akkor is, ha minden nap három másik jön helyébe! Akarni kell élni akkor is, amikor a sötét magányban még magunknak is szégyelljük bevallani, hogy legszívesebben feladnánk! Senki más nem fog akarni élni helyettünk!

A gyógyító írást gyerekként ösztönösen kezdtem, mikor ugyan még nem tudatosan, de megszületett bennem a döntés:

ÉLNI AKAROK!

MERT SZERETEK ÉLNI! :)) ”

 

pANNA ®2019.08.18.
Szerzői és minden jog fenntartva.
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles!